A házimacska őse, a núbiai vadmacska félsivatagi környezetben élt, ahol a folyadékbevitel túlnyomó része a zsákmányállat testnedveiből származott. A modern, kizárólag száraztápon tartott macska ezért krónikusan kevés vizet iszik: gyakran a napi szükséglet felét sem.
Az alacsony vízbevitel következménye a töményebb vizelet, amelyben könnyebben alakulnak ki struvit- és oxalátkristályok. Kandúroknál ez akár életveszélyes húgycsőelzáródáshoz is vezethet, ezért érdemes megelőzésben gondolkodni, nem tünetek után futni.
A leghatékonyabb beavatkozás a nedvestáp arányának növelése: már napi egy tasak konzerv is érdemben javítja a folyadékmérleget. Emellett érdemes több itatóhelyet kialakítani a lakásban, lehetőleg távol az etetőtáltól és az almostálcától — a macskák ösztönösen nem isznak ott, ahol esznek.
Sok macska a mozgó vizet részesíti előnyben, ezért válik be gyakran az ivókút. Válasszon halk, 25 dB alatti szivattyúval szerelt modellt, és cserélje a szűrőt három-négy hetente; az elhanyagolt kút hamar riasztóbb lesz az állat számára, mint egy egyszerű tál.
Figyelmeztető jelek, amelyekkel érdemes azonnal állatorvoshoz fordulni: gyakori, eredménytelen tálcázás, nyávogás vizelés közben, véres vizelet, vagy ha a macska hirtelen a lakás szokatlan pontjain kezd vizelni.